Vigyázat! Csótányveszély!

Úgy gondoltam, ebben a mai cikkben újra a csótányokkal foglalkozom. Azt hiszem, kevés olyan rovar van, ami ennyire nagy utálatot tud kiváltani az emberekben. Lehet azért is mert, mert már ránézésre is gusztustalannak találjuk a hosszú teste és csápja alapján. Testfelépítése miatt rendkívül gyorsan tud haladni, már-már mondhatnám utolérhetetlen, ha el akarnánk kapni és az egész kicsi repedéseken, réseken keresztül is át tudja magát préselni, és el tud rejtőzni. Ha beköltözik a lakásunkba akkor az élelmiszereinket dézsmálja, így tudja magát fenntartani, tehát az emberek közelségére van szüksége a megélhetése szempontjából.

Sajnos manapság is igen sok lakásban küzdenek ezzel a problémával. Nem könnyű az irtása sem, mert legtöbbször mikor felfedezzük, hogy nálunk is megjelent, akkor már nem csak egy magányos példányól beszélhetünk, hanem akár tömegesen is elszállásolták magukat nálunk. Mivel éjjel jönnek elő a rejtekhelyükről, csak akkor látjuk őket leginkább, ha éjszaka a konyhába felkapcsoljuk a lámpát. De a vizes helyiségekbe is gyakoriak lehetnek, mit például a fürdőszoba, vagy a konyhai mosogató, csatorna környéke.

Nagyon fontos a védekezés ellenük. S legfőképp a megelőzés, hogy ne fészkelje be magát hozzánk. Ha ez megtörténik mégis, akkor már sokkal nehezebb dolgunk lesz, próbálhatunk akár házi módszereket, amiket az interneten is lehet találni rengeteget, elég ha csak beütjük a csótány szót. Persze ezek közt lehetnek használható módszerek is éppen, de legtöbbször olyanok is amin inkább csak mosolyog az ember, ha hallja, vagy olvassa. Én mindenképp azt tudom javasolni, hogy bízzuk szakemberre a csótányokkal való leszámolást, hiszen ő az aki tudja hol keresse a rejtekhelyüket és milyen módszert válasszon ahhoz, hogy teljesen csótánymentesnek tudhassuk újra a lakásunkat.

Már a konyhaszekrénybe is?

Ez a történet egy ismerősömmel esett meg, mikor még diákként Miskolcon lakott egy albérletben. Épp nyári szünet volt, s így otthon töltött két hetet a családjával egy közeli kis faluban. Mikor visszament az albérletbe, látta, hogy egy elpusztult csótány fekszik a konyhában. Eddig soha nem tapaszalt még rovarokat a társasházi lakásban, erről nem beszéltek neki a szomszédok sem eddig. Azonban a legnagyobb meglepetés akkor érte, mikor kinyitotta a konyhaszekrény ajtaját. Borzasztóan megijedt, mikor egy egész regiment csótányt pillantott meg benne. Hirtelen azt sem tudta mit csináljon, hisz a házban szinte mindenki nyaralni volt. Végül egy barátja tanácsára azonnal a rovarirtókat hívta telefonon, akik gyorsan ki is mentek és részletesen ismertették, hogy mit lehet tenni és el is végezték a szakszerű irtást. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy a többi lakásban is meg kell ezt tenni, hogy ne menjenek vissza a már mentesített lakásokba.

Mit tehetünk ellenük?

Sokan arra esküdnek, akiknél már volt csótány, vagy épp az irtás is megtörtént, hogy nagyon fontos, ne adjunk még csak alkalmat sem arra, hogy ezek a rovarok élelmet találjanak maguknak nálunk. Ezért érdemes minden este elpakolnunk vacsora után, rendet rakni, elmosogatni, esetleg, összesepregetni, felmosni. De sajnos még így sem lehetünk biztosak benne, hogy ha semmi ételmaradékot nem hagyunk kint a konyhában nem fognak nálunk megjelenni. Használhatunk persze csapdákat, vagy különböző rovarirtó spray-ket, azonban ezeknek az alkalmazása nem biztos, hogy a kedvező hatást adja majd nekünk, főleg ha már elszaporodtak az otthonunkban.

Honnan jöhetnek?

Sok lehetőség jöhet szóba, ha erre a kérdésre próbálnánk választ adni. Viszont a csótányról, azt tudnunk kell, hogy ahol megjelennek, onnan gyakorlatilag szinte kiirthatatlan, mert a csőrendszerekben mászkálnak, például a panelek, vagy régi társas házaknál fordul ez elő és nem attól függ, hogy tisztaság van-e valakinél. Esetleg csak akkor tűnnek el a házból, ha az emberek is, de ha mondjuk 20 év múlva visszaköltöznek, akkor ők is újra megjelennek.

Azt tudnunk kell róluk, hogy a patkányhoz hasonlóan, olyan intelligens állat a csótány is, amelyik mindenféle életkörülményhez könnyen tud alkalmazkodni és az a hír járja felőle, hogy még egy estleges atomháborút is túl tudna élni ez a faj. Szóval ki lehet próbálni a mások által bevált szereket, de ha ezek nem hoznak eredményt, akkor mindenképp forduljunk inkább a szakemberek segítségéhez. A hangyáknak sem örülnek sokan a lakásukban, de el kell mondani viszont, hogy olyan helyeken ahol sok a hangya, például a családi házakban, vagy társasházakban nincs csótány, mert ezek a rovarok utálják a hangyasavat!

Lefolyóból csótány? Igen

Nemrég olvastam egy kétségbeesett hölgytől, hogy nagyon aggódik, mert a konyhai lefolyóból alkalmanként csótányok kerülnek elő. Látta, hogy onnan mászott ki, tehát egész biztos, hogy onnan jönnek. Hogyan tudnám megakadályozni, hogy bejussanak? Ezt a kérdést tette fel. Valószínű, hogy a csatornából jönnek fel, akkor hogyan lehet egyáltalán ott irtani?

Egyéb lehetőség?

Erre azt tudom javasolni, hogy esetleg ki lehet próbálni azt, hogy éjszakára Domestost kellene a lefolyóba dugni dugóval. Vagy csótányírtót permetezni bele, és ugyanúgy be kellene dugni s egész éjszak úgy hagynia dugót. Van olyan panelben lakó ismerősöm aki szintén arról panaszkodott, hogy sajnos ők is szenvednek a csótányok miatt. Már az egész lépcsőház teli van. Irtani csak nagyon kevesen szokták, tehát azzal igazán nem mennek sokra máshonnan is oda másznak, és már teljesen kikészültek tőlük El is hiszem, milyen szörnyű lehet, mikor kihúzva a fiókot, látja, hogy az evőeszközökön is mászkálnak. Hogyan is lehetne így ebben a lakásban élni? Gyakran a pohárba is talált már, vagy a lámát felkapcsolva egy egy példány épp a falon mászott. Érthető, hogy a hideg is kirázta tőle.

Mit eszik nálunk?

A csótány szó szerint értve, megeszik mindent. Komolyan. A ragasztótól kezdve az emberi hajon át mindent. Amit csak meglát s úgy érzo számára fogyasztható, azt neg is fogja “támadni”. csak Írtani leginkább a gélezős módszerrel lehet, amit 2 hónap múlva újtmra neg kell majd ismételni a szakembernek. Hiszen tartani kell az újra fertőződéstől. Ennek a megelőzésére azt ajánlom, hogy az adott helyiséget ahol láttuk a csótányt, érdemes átvizsgálni, s a felfedezett lyukakat, repedéseket akár glettel is betömhetjük. De azt elmondhatom, hogy megszabadulni nagyon nehéz tőlük, rovarírtó spray-kel, csapdával, mint említettem is nem érünk el semmit.

Van tuti módszer ellenük?

Sokan úgy gondolják, hogy a legegyszerűbb és legtutibb módszer az lehet, ha sehol nem tudnak vízhez jutni az otthonunkban. Miért? Mivel a folyadék élteti ezeket a rovarokat.. Ezért ha nem jutnak folyadékhoz, pár napon belül szinte maradéktalanul elpusztulnak. Ezért azt javasolják, hogy ki kell törölni fürdés után a kádat, a mosdókagylót, vagy a mosogatót, is érdemes. Meg persze az edényszárítót, s mindent, ahol víz előfordulhat, és a kukákban se hagyjuk felgyűlni a szemetet, vigyük ki sűrűn
Ha ezeket betartjuk, akkor talán elérhetjük azt, hogy egy pár nap alatt elpusztulhatnak a folyadék hiánya miatt, és így nem is jönnek vissza többé.

Remélem ma is érdekes információkkal tudtam szolgálni. De ne feledjük! A legjobb megoldás, mely teljes biztonságot ad számunkra, ha az irtás szakemberekre bízzuk!