Tartsuk távol a csótányokat az otthonunktól!

A csótány az egyik olyan ellenség a lakásunkban, akivel nem szabad kíméletesnek lennünk! Jön, szétnéz, és beköltözik. Mi kell ahhoz, hogy jól érezze magát nálunk? Elsősorban élelem, hogy táplálkozni tudjon, aztán ivóvíz, mert ez is elengedhetetlenül szükséges az életben maradásához, valamint egy olyan rejtekhely, ahol nappal meg tud lapulni!  Hogy hogyan jut be? Mivel tudnánk távoltartani az otthonunktól? Mit tehetünk ellene? Ezekre a kérdésekre próbálok ebbe a bejegyzésbe válaszokat és tanácsokat adni.

Hogyan ismerhetjük fel a csótányokat?

Először is kezdjük azzal, hogy ha meglátunk, egy gyors iramban futó „bogarat” a konyhánkban, esetleg az étkezőben, lehet nem is gondolunk arra, hogy ez csótány lehetett! Aki még nem látott ilyen rovart, annak talán eszébe sem jut, mert hallott már ugyan róla, de fogalma nincs arról, hogy hogyan nézhet ki.  Rengeteg csótány él szerte a világban, 2000-nél is több fajt számoltak, ezek közül hazánkban jellemzően négy az, amivel találkozhatunk. Ebből egy az erdei lapp csótány, aki a fás erdős környezetben érzi jól magát, a lakásokba nem szeret bent lenni, ezért nem is igyekszik befelé, csak véletlenül téved be néhanap. Ez a csótányfaj abban is eltér a többitől, hogy nappali életmódot folytat és az avar alatt talál menedéket. Inkább csak a fák korhadékait fogyasztja, de akár kisebb rovarokat is képes megenni.

Azok a rovarok, amelyek kimondottan az ember otthonát szemelik ki lakhelyül, a német, az amerikai és a konyhai csótány. Ezekre kell tehát figyelnünk, ha egyet is meglátunk a konyhánkban. Legtöbbször ugyanis ott találkozhatunk velük, és főleg éjjel, ha esetleg kimegyünk, mert nappal bizony csak ritka esetben jönnek elő a rejtekhelyükről. Mivel sok betegség hordozói is, a csótányirtás Budapesten és minden városban, faluban nagyon fontos feladat!

Ismertetőjeleik, amivel nem fogjuk összekeverni őket más rovarokkal!

Testük három részből áll, fej tor és potroh. A fejük pajzzsal védett, rágó szájszervvel rendelkeznek, épp ezért mindenevőknek is mondhatjuk őket. A hosszú, több ízből álló csápjuk is egyik fő ismertetőjegyük. Nagyon jól látnak, mivel két összetett szemük van. A testük hossza természetesen függ a koruktól és fajonként is változik, de általában 1-6 cm.

Igaz, hogy van két pár szányuk, de repülni nem tudnak igazán, viszont van egy bűzmirigyük. A csótányoknak van egy jellegzetes, igencsak kellemetlen szaguk, ahol sok példány van, a lakásba bemenve ezt a bűzt azonnal lehet érzékelni is.  Petéket lerakva szaporodnak, a kikelt lárvák már hasonlítanak a felnőtt, kifejlett rovarokhoz, de még nincs szányuk.

Hogyan tudnak a lakásunkba bejutni?

Sokan kérdezik, hogy rendszeresen takarítanak, mégis csótányt találtak a lakásba.  A csótányirtás elvégzéséhez, ki kellett hívniuk a rovarirtó cég szakemberét, de hogyan juthatott be a lakásukba ez a rovar?

Legtöbbször az „utcáról, étel után kutatva oson be, egy nyitott ajtó vagy ablak is elég neki, hogy észrevétlenül be tudjon surranni. Vagy épp ha emeletes házban, panelben vagy társasházban lakik valaki, bármelyik szomszédból átmehetnek a többi lakásba is. Elég, ha egy helyen megtelepszik, akkor a fűtés és vízvezeték csövek mellett, főleg a régebbi típusú, még nem jól szigetelt lakásokban, ahol nagyobb rések is adódhatnak, jól tud közlekedni. Mivel a testük eléggé lapított, élbe fordulva is átférnek egy kis résen. Kedvelik a fürdőszobákat, a nedves környezetet, de a fal apró kis repedéseiben, réseiben is el tudnak remekül rejtőzni. Pincéből is feljöhetnek, hiszen ott is szívesen meglapulnak, mert a sötét nyirkos helyeket is kedvelik, így valami zöldséggel, dobozzal felvihetjük mi is a házba, sőt még a piacról is, egy bevásárlás alkalmával. Érdemes tehát ezekre a lehetőségekre is odafigyelni! De a legfontosabb az irtásuk! Ha nem szeretnénk, hogy elszaporodjanak, márpedig ki szeretne egy csótányokkal teli házban élni, akkor a megoldást, és azonnali szakszerű segítséget a rovarirtó cég munkatársa fog nyújtani.

Hogyan előzzük meg azt, hogy nálunk legyen a lakhelyük?

Az egész lakás tisztán tartása mellett, a legfontosabb az, hogy a konyha is mindig tiszta legyen! Ne hagyjunk soha ételmaradékokat, morzsát az asztalan, konyhapulton, de a földön se.

Ugyan igy állandóan rendben kell tartani a különböző kifolyók nyílásait, a repedéseket, réseket a padlón, falon, vagy a lambéria mögött a konyhában és a fürdőszobában is, érdemes eltömíteni, hogy ne tudjanak oda bebújni. Sokszor a hűtő mögé veszik be magukat, vagy a konyhaszekrénybe, esetleg annak a fiókjaiba.

Ügyeljünk arra, ha kiborítunk valamit, folyadékot, levest, szörpöt, ami ragadhat, töröljük fel. Vagy evés közben, ha morzsa hullik le, azt seperjük össze, vagy morzsaporszívóval takarítsuk fel, ami maradéktalanul felszedi. A szemetet se tartogassuk napokig a lakásban, jól záródó kuka esetén se! Vigyük le, cseréljük a szemeteszsákot naponta, ha szükséges, hiszen a szeméttel, a maradékok szagával, odacsalogatjuk a csótányokat. Étkezés után, a kihűlt ételt minél előbb tegyük be a hűtőszekrénybe, vagy szorosan záródó dobozokba, ahol még véletlenül sem tud hozzájutni a rovar.

Mivel vízre is szüksége van, hogy élni tudjon, javítsuk meg a csöpögő csapokat a konyhában és a fürdőszobában is. Ne hagyjuk a mosatlant este az asztalon, hogy majd másnap elmosogatjuk. Ha van mosogatógép, pakoljuk be, pár perc az egész művelet, vagy kézzel mosogassuk el, akkor nem talál olyan maradékot az edényeken sem, amelyből éjjel lakmározhatna.
Természetesen, ha gyanú merül fel arra, hogy csótányok költöztek be hozzánk, akkor meg lehet próbálni az üzletbe kapható mérgekkel, csapdákkal is a védekezést, vagy legalábbis elkezdeni a szakember megérkezéséig, de mindenképp jobb, ha nem kísérletezünk mi magunk, hanem egyből a rovarirtó céghez fordulunk!

Szakszerű segítségükkel, gyors és precíz munkájukkal, rövid idő alatt, tényleg 100 %-ban sikerül elpusztítani a kellemetlen, büdös és gusztustalan rovarokat, és a fenti tippekkel megakadályozhatjuk azt is, hogy újabbak költözzenek be hozzánk!