Miért fontos a csótányirtás? Vidéken vagy nagyvárosban, ezek a rovarok bárhol megjelenhetnek!

A csótányok igazi túlélők. Sokan hallották már biztos ezt a kijelentést. Van is alapja, hiszen már 250 millió éve megtalálhatóak a földünkön. Egy olyan rendkívül ellenálló rovarfajról beszélünk, amely (kis túlzással)  a patkánnyal együtt, szinte még  egy kisebb atomcsapást is túlélne.  Ha valahol felbukkan  a lakásban, nyaralóban, kórházakban, mindenki ijedten veszi tudomásul, hogy  egy ronda betolakodóval kell megosztania az életét. Hazánkban 3 csótányfaj él, az emberek közelségét keresve, a negyedik a lapp erdei csótány, mely az erdők mezők, fás területek lakója, táplálékát is ott szerzi be, épp ezért vele csak nagyon ritkán találkozhatunk. A lakásunkba tehát a három rovarfaj valamelyike,  a német csótány, az amerikai csótány de leggyakrabban a konyhai csótány (amit sokfelé csak büdösbogár, vagy  svábbogár néven ismernek) próbál meg  letelepedni. Persze az  amerikai csótány és a német csótány sem Amerikából, vagy Németországból származik, ez csak  az egyes csótányfajnak az elnevezése. Mindegy hogy falun, kisvárosban vagy épp a fővárosban lakunk, sehol nem zárható ki, hogy csótányokkal nem találkozunk.  A csótányirtás  Budapesten is rendkívül fontos, és komoly feladat a szakemberek számára is, hogy ne szaporodhassanak el a fővárosban sem!

A csótányirtás jelentősége

A csótányok közvetlenül nem okoznak betegségeket de életvitelüket tekintve, azzal, hogy olyan szennyezett helyeket, területeket járnak be, mint a szeméttárolók, szemeteskukák vagy a  szennyvíztárolók környéke és ezeken a helyeken mondhatjuk a szemétből táplálkoznak, ezzel óriási veszélyt jelentenek  az emberek számára. Egy ilyen szemetes, koszos helyről érkező csótány már fertőzéseket és különböző betegségeket is terjeszthet, mive lakásunkba  behurcolja a kórokozókat.  Nem lehet épp ezért elégszer  felhívni a figyelmet a csótányirtás fontosságára!

Miket is terjeszthetnek a csótányok!

Az allergiás  megbetegedések és asztmás tünetek  mellett elég ijesztően hangzik, de nagyon sokféle veszélyes kórokozót, valamint, parazita férget és baktériumot is terjeszthetnek ezek a rovarok! Mint ahogy  említettem, ezt azért is tehetik meg könnyűszerrel, mert táplálék után kutatva egyik helyről a másikra viszik a szennyeződéseket és ezzel a kórokozókat is. Hiába patyolat tiszta valakinek az otthona, elég ha egy csótány betéved számára megfelelő táplálékot keresve, máris megfertőzheti a lakásban tárolt, esetleg szem előtt  hagyott készételeinket és  élelmiszereinket.

Nemrég egy kedves fiatal ismerősöm  mesélte  el a csótánnyal kapcsolatos történetét.  Boldogan költöztek be sok évi albérletben lakás  után végre a saját lakásukba. Ám rövid időn belül a hölgy kezdte egyre rosszabbul érezni magát, soha nem volt asztmás, sem allergiás, de mostanában egyre gyakrabban észlelt allergiás tüneteket magán. Felkereste a háziorvosát, majd egy allergia rendelést is, de igazán nem tudták megállapítani, hogy mitől jönnek rá időnkén a rosszullétek.  Azt viszont észrevette, hogy azok az allergiás rohamok mindig otthon a lakásban jelentkeznek.

Egy éjjel mikor a konyhába kiment inni,  a lámpát felkapcsolva észrevett “valakit”, pontosabban a konyhapultról a függőleges csempén futott le épp egy hosszú testű, barna,  undorító rovar, ekkor még nem tudta, hogy bizony egy csótányt látott. Az este kint felejtett pizzamaradékból lakmározott, mielőtt ő megzavarta. Ijedtében nem mert még  utána  elaludni sem, majd reggel alaposan átkutatták a lakást és egy elpusztult csótányt is találtak. Mivel panellakásban laktak, és szemétledobó is volt a házban, felmerült a gyanú, hogy azon keresztül  érkezett a csótány hozzájuk. A szomszédok elmondása szerint, náluk is megjelent időnként ez a kellemetlen vendég. Volt aki próbálta is csótányirtás jelszóval különböző, boltba vásárolt szerekkel  távoltartani, vagy kiirtani a rovarokat, de ez nem járt  minden esetben sikerrel. Ezért is keresték meg a  rovarirtással  is foglalkozó céget, melynek szakembere  a hívásukat követően rövid időn belül profi módon megoldotta  a csótányirtás  elvégzésére kapott megbízást. A fiatalok újra viszakapták a csótánymentes otthonukat és mondanom sem kell, hogy  az allergiás tünetek  is megszűntek a  hölgynél!

Német csótány a konyhánkban

Ez a csótányfaj amit sokan muszkabogár néven is ismernek, előszeretettel keresi fel lakásunkat, mivel ez az a hely ahol bőséges eleséghez juthat. Nagyon falánk, szinte mindegy neki mit eszik, csak falhasson! Legyen az morzsa, ételmaradék, amit otthagyunk az asztalon, pulton remek szaglásával felkutatja és el is fogyasztja.  Még  a szobanövényeink  közül is megtalálja azt, ami ehető számára és megrágja a leveleit.

Hol bujkálnak ezek a hívatlan vendégek a lakásunkban?

Mind a három csótányfajra, tehát az amerikai  a német és a konyhai csótányra is jellemző, az hogy nappal “láthatatlanok”  csak éjjel merészkednek elő a menedékhelyükről, mikor  már csendes és sötét a lakás, az ottlakók elaludtak.  Elmondható róluk,  hogy nagyon szeretik azokat a helyeket rejtekül választani, ahol meleg van és sötét. A falban lévő kis repedések, nyílások azok amiken keresztül közlekedni tudnak és itt napközben meg tudnak bújni, várva az estét, mikor elindulnak táplálékszerző körútjukra. Nappal tehát nem láthatjuk őket, ezért is olyan nehéz észrevenni, hogy csótányok költöztek be hozzánk és a csótányirtás is csak akkor  kezdődhet, mikor sikerül beazonosítani, hogy melyik rovar garázdálkodhat éjjel az otthonunkban.

Mit tehetünk azért, hogy ne költözzenek be hozzánk is!

Az első  dolog az, hogy ne adjunk nekik alkalmat arra, hogy élelmet találjon a konyhánkban. Épp ezért jó tanács, hogy  az étkezéseink után nézzünk szét alaposan, nem maradt e morzsa a földön, vagy az asztalon, minden maradékot  ha kihűlt dobozoljunk be és tegyük be a hűtőbe, vagy olyan  szekrénybe, amely jól zárható és garantáltan  nem tud bejutni oda a csótány.

A porszívózással biztos, hogy a morzsákat jobban össze tudjuk gyűjteni. Csak a konyhában, vagy étkezőben együnk mindig, és ne nasizzunk például a nappaliban, szobában, mert ha onnan árad feléjük  a finomnak ígérkező étel szaga, bizony oda is beférkőznek.
Ne hanyagoljuk el a vacsora után sem a mosogatást, mert a zsíros, koszos, maradékkal teli edények igazi kihívást jelentenek számára, úgy érzi feltétlenül oda kell jutnia hozzá. Ha a kis házi kedvenceink, kutya, cica is velünk él egy lakásban, azok tányérjában se hagyjunk éjszakára ennivalót, mert könnyen lehet, hogy  rendbetettük a konyhát ,   de ennek az “illata” is elég ahhoz, hogy becsábítsa a lakásunkba.

Rengeteg minden van még ami a csótányirtás mellett szól és a csótányinvázió megelőzését segítheti, de majd ezt egy másik bejegyzésben folytatom.  Amennyiben azt tapasztalja, hogy Önnél is csótányok rejtőzködnek a lakás zugaiban, fal vagy padlórésben, a legjobb megoldás, ha máris telefonál és segítséget kér a csótányirtás  elvégzéséhez   rovarirtással foglalkozó  szakemberektől!