Lehet-e hasznos is a csótány? – Csótányirtás más szemmel

Kevés ember az, aki a csótányokért rajong, vagy szívesen látná a lakásában. Inkább egy undorító, kellemetlen rovart látnak benne, aki beköltözik az otthonukba, és ezáltal különböző betegségeket, illetve fertőzéseket okozhat az ott lakóknak! Azonkívül, hogy a külsőjüket tekintve is rondák, a szaguk is visszataszító! Ha egy ilyen rovar beszabadul a konyhába, rövid időn belül már több is megjelenik, aztán nincs megállás, mert nagyon gyorsan el tudnak szaporodni!  Ezért is borzasztó fontos a csótányirtás Budapesten és minden településen ahol megjelennek, a panellakásokban, társasházakban, különösképpen el tudnak szaporodni, ha az ott lakók nem védekeznek ellenük, illetve nem gondoskodnak az irtásukról.

A világon kétezernél is több csótányfaj él, legtöbb ezekből is a szabadban, tehát nem kötődnek az emberhez, élelemszerzés szempontjából sem keresik az ember közelségét. Azonban akadnak olyan fajok is köztük, akik inkább a lakásokba szállásolják el magukat, és az emberek számára készült élelmiszereket dézsmálják meg. Vagy ha nem is esznek belőle, elég, ha összemásszák, bepiszkítják, nyálukkal, ürülékükkel, vagy vizeletükkel megfertőzik, és így alkalmatlanná teszik azt emberi fogyasztásra! De veszélyes lehet épp ezért a háziállatokra is, ha azok takarmányát, kutya, cica konzervet fertőznek meg így, akkor a kis kedvenceink akár el is pusztulhatnak tőle! Tehát ahol megjelennek, ott feltétlenül azonnali csótányirtás válik szükségessé, amit a lejobb egy szakemberre bízni! A rovarirtó cég felkeresése után, ők azok, akik 100%-ban csótánymentessé tudják tenni a lakásokat és így az ott élők nyugodtan fellélegezhetnek, hogy megszabadulnak ezektől a fertőzésveszélyt is jelentő gusztustalan rovaroktól!

Hazánkban a fentebb említett több mint 2000 fajból 3 csótányfaj él, a német, és a konyhai csótány, amelyek a leggyakoribb látogatói a lakásoknak és ezenkívül még az amerikai csótány, akivel találkozhatunk. Annak, hogy melyik országról neveztek el egy -egy csótányfajt nincs igazán jelentősége. Van például a felsoroltakon kívül ausztrál, és keleti csótány is. Úgy tartják, hogy Európában ahol megjelent egy új faj, az általában a szomszéd ország nevét kapta.

Mikor mondhatjuk egy csótányra, hogy hasznos rovar?

Egyálalán lehet-e ezt rámondani, azok után, amit tudunk róla, az eddig hallott és leírt sok rossz tulajdonsága miatt?  Nehéz elképzelni, hogy van ilyen oldala is! Nézzük meg akkor, mielőtt tovább lépnénk, hogy mikor lehet hasznos is a csótány.

Az egyik „jó tulajdonsága”, hogy legnagyobb ellensége a poloskáknak! Főleg az amerikai csótány amelyet laboratóriumokban kutatási célokra használnak a tudósok, mert ez a nagy mérete és az egyszerű, gyors szaporítási képessége miatt alkalmas erre. Japánban, egy csótányból készült kivonatot, májbetegség gyógyítására alkalmaztak, igaz még csak kísérleti egereknél, de ha ez beválik, akkor akár emberek gyógyítására is fordíthatják majd.

Mivel ez a rovar táplálkozását tekintve, az elpusztult állatokból is eszik, dögevőnek is mondhatjuk, de ezzel a „jó szokásával” legalább ezeket az állati maradványokat később (székletével) visszajuttatja földbe. Azt hiszem, ezzel vége is annak a rövid felsorolásnak, hogy miért is kellene szeretnünk a csótányokat. Sokkal több olyan meghatározás illik rá, amiért tartanunk kell tőle és emiatt az irtásukról gondoskodni!

Mi történik, ha bejut a lakásba?

Akinél már volt csótányinvázió, azok megtapasztalhatták, saját maguk is, hogy mennyi bosszúságot tud okozni ez a rovar! Az egész házban nagyon kellemetlen szagot árasztanak, bejárnak minden helyiséget, így megfertőzik az ételeket, élelmiszereket, amit találnak. De nem csak ezeket, hiszen belemásznak például a tűzhelyen maradt edényekbe, is vagy tányérokba, amiben ételmaradékok vannak! Ez óriási veszélyt jelent az emberek számára!

Amennyiben ezt tapasztaljuk, láttuk, vagy csak gyanú van rá, azokat az edényeket először is nagyon alaposan el kell mosogatni, aztán mindenképp ki is kell főzni, hiszen ha ezt elmulasztjuk és csak egy sima mosogatás után, megint forró ételt teszünk bele, akkor biztos, hogy újra ugyanolyan büdös lesz és ezáltal teljesen használhatatlan.

A csótányok számos vírus és baktérium hordozói, amelyek súlyos betegségeket okoznak, ilyenek például az ételmérgezés, szalmonella, fertőző májgyulladás, különböző húgyúti fertőzések, vérhas, bőrfertőzések, de komoly allergiás roham is kialakulhat egyes embereknél, akik hajlamosak rá! Legfőképp az ürülékük, a vizeletük az, amivel fertőzést tudnak okozni, de legalább ennyire veszélyes a szaglómirigyük váladéka is! Ez egy olyan sötét színű „folyadék”, amit felöklendeznek evés előtt, hogy ezzel az eléjük került táplálékot meg tudják puhítani.

Mit tehetünk, hogy megnehezítsük a dolgukat?

Sajnos ne számítsunk egyszerű küzdelemre, ha saját magunk akarjuk felvenni ellenük a harcot! Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a sikeres csótányirtás és az, hogy megszabadítsuk az otthonunkat a rovaroktól, csak egy irtással foglalkozó szakember segítségével lehetséges! Mielőbb ki kell deríteni azt is, hogy hogyan, és hol jutottak be a lakásba, ha ez megvan, akkor meg kell szüntetni ezeket a réseket, nyílásokat, ami szabad bejutást jelentett számukra.

A csótány lapos testének köszönhetően akár még az ajtó alatt, vagy a szellőztetéskor bukóra kinyitott ablakon is könnyedén bebújik, ha nincs rajta szúnyogháló, mivel akár a sima falon, vagy ablaküvegen, függőleges irányban való mászás sem okoz gondot neki. Tehát jó, ha minden ablakon van szúnyogháló ez a többi rovar és bogár számára is megakadályozza a házba való bejutást. Nem biztos azonban, ha egy csótányt találunk, hogy az a saját lábán jutott be hozzánk, sajnos előfordulhat, hogy egy vásárlás alkalmával mi magunk visszük haza a piacról, vagy boltból. Érdemes emiatt gyakran megnézni a bevásárló kosarunkat, szatyrot, hogy nem lapul-e az alján egy példány, vagy épp a petéje, amiből aztán majd kikelnek az utódok, és tovább szaporodhatnak az otthonunkban.

Amellett, hogy a bejegyzésemben felsorolt néhány esetben hasznos is lehet ez a rovar, tudnunk kell, hogy rengeteg kellemetlenséget okoz a házban lakóknak, és bizony ahol sok van, nagyfokú már az egészségügyi kockázat is, hiszen számos fertőzőbetegség terjesztői. Ne hagyjuk tehát elszaporodni őket! Hívjuk azonnal a rovarirtással foglalkozó céget! Bízzunk a szakember tudásában, tapasztalatában, aki rövid időn belül elvégzi az irtást és csótányoktól mentessé teszi a lakásunkat!