Honnan jönnek a csótányok?

Újra egy csótányokról szóló cikk. Hisz nem lehet elégszer felhívni erre a rovarra a figyelmet. Sokan már a látványától is “rosszul” lesznek. szó se róla elég gusztustalan, s emellett, mint tudjuk, már betegségeket is terjeszthet, amitől sokan rettegnek. Ám nem tudjuk sajnos kizárni az életünkből. Nagyon sok ember küzd ezzel a problémával napjainkban is. Azt hinnénk sokan, hogy ott fordul elő leggyakrabban, ahol a higiéniás körülmények mondhatjuk gy, ne ma legmegfelelőbbek. Pedig ez tévedés! Nem csak a kosz, vagy a  rendetlenség vonzza őket egy -egy helyre. Élelemkereső útjukon vándorolhatnak lakásról lakásra. Ahol könnyen hozzájutnak ételhez, ott gyorsan el is tudnak szaporodni. ezért elsődleges védekezés ellenük, mint ahogy már annyi alkalommal leírtam, hogy ne hagyjunk elől semmi élelmiszert, mert ha megérzi biztos, hogy fel is fogja kutatni.

Lassan vége a télnek, s tavasszal bizony várhatjuk, hogy a csótányok is újra  mozgásba fognak lendülni. Lényeges kérdés az is, amit a címben is írtam. Honnan kerülhetnek be a lakásunkba a csótányok? Természetesen bárhol, kertes házban, társasházban, panelben, mindenütt előfordulhatnak. Mégis azt tudnám elmondani, hogy a panelban talán gyakrabban találkozhatunk vele. S miért is vajon? Mivel a panellakások általában régebbi építésűek, nincsenek megfelelően szigetelve, ezért vannak olyan rések, repedések, vagy rosszul záródó ablakok, ajtók, ahol a csótány vígan be tud osonni, szinte észrevétlenül az otthonunkba. De amúgy a vizesblokkok ( wc. kád, zuhany)  felszálló vezetékei is kiválóak  számukra, hogy azok mellett  közlekedjenek, mert az minden lakásba bevisz. A másik ilyen útvonal lehet például  a szemétledobós rendszer, hisz itt is könnyedén bejuthatnak a lakásokba.

A csótányok, ha megfelelő “élelmiszer raktárt” találnak maguknak nálunk, tehát folyamatosan az asztalon maradnak a maradékok, morzsák, különböző ételek fedetlenül, nem zárt dobozban, akkor minden éjjel vissza fog jönni, hisz kész terülj-terülj, asztalkámat talál nálunk, ahol minden nap jóllakhat.  Ám jó, ha tudjuk azt is, hogy a csótányok közlekedésük közben is szagmintát hagynak maguk után az útvonalukon! Ez nagyon fontos számukra, mint például egy autóvezetőnek a közlekedési táblák. Hiszen  azután ennek segítségével fog tudni majd tájékozódni a sötétben is, hisz tudjuk, mindig csak éjjel indul élelemszerző körútra, nappal csak nagyon ritkán láthatunk csótányt, mivel  rejtőzködő életmódot folyató rovar. Nagyon óvatos és fél az ember közelségétől.  Ezért vannak olyan javaslatok és ötletek, hogy például ha minden nap alaposan fertőtlenítős oldattal felmossuk, azt az útvonalat ahol rendszeresen közlekedik, akkor elveszti ezt a szagmintát és emiatt majd elhagyja az otthonunkat. Persze ez inkább csak feltételezés, de meg lehet próbálni végül is. A cél mindenképp az lenne ezzel is, hogy elkerüljenek minket nagy ívben, mert nem szeretik például az ecet “illatát” sem.

Felújított lakás, mégis sok a csótány

Egy ismerősöm panaszkodott nemrég, hogy nagyon örültek, mikor végre albérletből egy saját lakásba költözhettek be. A gond csak pár hét múlva jelentkezett, mikor észrevették, hogy nm egyedül laknak a házban, hanem csótányokkal kell megosztaniuk a konyhájukat. Nem szóltak nekik előre, hogy ezek a rovarok ott élnek. Főleg az újonnan lerakott parketta réseiből bújtak  elő, ahogy siketült megfigyelni a mozgásukat. Megpróbáltak minden lehető nyílást megszüntetni, például az  ablakon lévő szellőzőket leragasztották, a látható réseket szigetelték. Arra is nagyon vigyáztak, hogy semmi élemet ne hagyjanak, kint ami csábító lehet a rovar számár. De ennek ellenére továbbra is ott voltak. Ekkor kezdtek gyanakodni, hogy bizonyára a pincében tanyázhatnak. S valóban így volt. Sok lakótárs vitte le a pincébe a holmijait, túl volt zsúfolva, s ez a sötét és elhanyagolt, kacatokkal telepakolt  pince bizony ideális búvóhely volt a csótányok számára  az elmondása szerint. Először is a pincében kellett rendet teremteni, majd egy rovarirtó cég munkatársa megoldotta az ott lakók már több éve húzódó problémáját, a csótányinváziót.

Figyeljünk a lakásba bevitt dobozokra is

Egy régebbi történet ugyan, de most ez is eszembe jutott, hogy hogyan is juthatnak be hozzánk. Nem is gondolnánk arra, hogy akár mi magunk is behurcolhatjuk. Egy kollégám fiának eljegyzésére készültek. Otthon egy nagyobb családi és baráti körben rendezték meg a vacsorát. Ám mivel nem volt elég tányér, meg étkészlet ehhez otthon, kölcsönkértek egy közeli kisvendéglőből ahol ismerősük dolgozott. ezzel nem is lett volna baj, szívesen odaadták, de nem az étteremből, hanem amit a raktárba tároltak dobozokat abból vihettek el haza. Aztán mikor a terítésre került sor, akkor estek pánikba, mert a dobozokat sorra kibontva, bizony csak úgy futkostak a csótányok szerteszét a lakásba. Nem volt olyan doboz, amelyikbe ne lett volna. Persze gondolhatják, hogy ezek után nem használták azokat a kapott készleteket ráadásul még különböző csapdákat is ki kellett rakniuk mindenütt, hisz nem szerették volna, hogy ezek a rovarok aztán elszaporodjanak majd náluk.

Ezekből a példákból is látatjuk, hogy valóban ügyelnünk kell, ne mi legyünk azok, akik behurcoljuk kintről a csótányokat. Akár egy boltban vásárolt áruval is megtörténhet ez, például ha egy hűtőt, tévét veszünk, amit a raktárban tároltak, könnyen elrejtőzhet benne a csótány. De természetesen ezt előre nem tudjuk kiszűrni, hisz nem bonthatunk ki minden dobozt, ám ha hazavittük akkor alaposan nézzük át, nem rejti e a csomagolás a gyűlölt rovart is.

A spájzban is ott vannak

Volt, aki arra panaszkodott, hogy a spájzban is rendszeresen látott már csótányt. De persze ez teljességgel lehetséges, hisz ott s élelmiszereket szoktunk tárolni. Sötét hűvös helyiség általában, ahol rejtőzködhet is, meg élelmet is találhat. A spájzban általában mindig van egy-egy kis ablak, vagy szellőző, amit ajánlatos a rovarok és a rágcsálók matt is mindig  lefedni valamivel, gondolok itt szúnyoghálóra, vagy épp egy  parafatáblára, s akkor lemondhatjuk, hogy már ott sem igen tud bejutni majd.

Ha szellőztetjük a lakást, akkor ügyeljünk arra, hogy sokáig ne maradjon nyitva az ablak, vagy az ajtó, mert észrevétlenül is be tud “futni”  hisz tudjuk, gyorsan mozog, s még a függőleges falon, ajtólapon is könnyen felmászik. s majd csak akkor vesszük észre mikor már erre a rovar által mutatott jelek felhívják a figyelmünket. Ezért fontos az is, hogy ha lehetséges, minden ajtóra. ablakra szúnyogháló kerüljön, ezáltal jelentős mértékben meg tudjuk akadályozni, hogy a csótányok beszállásolják magukat hozzánk.

Mint láthatjuk, azért meg lehet akadályozni odafigyeléssel és különböző praktikákkal, hogy ne lepjenek el bennünket ezek a rovarok. De ha már mégis bejutottak, akkor mindenképp figyeljük meg, hogy honnan bújnak elő és oda próbáljunk meg kihelyezni különböző, üzletekben szabadon kapható mérgeket, csapdákat. Ha túlságosan elszaporodtak, vagy nem hatásosak ezek az eszközök, akkor pedig ne szégyelljük, hívjunk megfelelő szakembert, aki a saját bevált módszerével rövid időn belül meg tud szabadítani majd a csótányoktól. Remélem ma is sikerült olyan dolgokat mesélnem, amivel talán könnyebb lesz a felismerésük, és időben tudunk majd tenni azért, hogy teljesen rovarmentes lehessen az otthonunk!