A csótányok nemcsak a lakásokba veszélyesek!

Több cikkben is írtam arról, mennyire fontos a csótányirtás! Sokunk környezetében időnként megjelenhetnek ezek a rovarok. Nagy ijedelmet tud okozni, ott is ahol már küzdöttek ellenük valamikor és sikerült házilagos módszerekkel kis időre kiűzni a lakásból, de aki még nem találkozott vele az otthonában, annak még nagyobb riadalmat okozhat, ha egy csótányt vél felfedezni a lakásában. Veszélyt is rejt magába, ha beköltözik valahova, hiszen tudjuk, hogy különböző betegségeket terjeszt és fertőzéseket okozhat, ha az élelmiszereinkhez hozzájut, mi is könnyen megbetegedhetünk. Az irtásuk komoly feladatot jelent, ezért jó, ha mielőbb, egy rovarirtással foglalkozó szakember segítségét kérjük, mert akkor hamarabb és nagyobb biztonsággal szabadulhatunk meg ezektől az igazán undorító rovaroktól!

Amit a címben is jeleztem, nagy probléma az is, hogy nem csak a lakásokba jut be a csótány, hanem más egyéb olyan helyekre is, ahol szintén nagy károkat okozhat azzal, hogy mindenbe belemászik és beszennyezi azokat.

Csótány a pékségben!

Sokszor lehet hallani rádióban, vagy látni tévében és újságok címlapjain olyan „horror” történeteket, amikor csótányok tucatjai lepik el az üzleteket, vagy épp egy pékségbe találnak ilyen rovarokat ahol kenyeret és egyéb péksüteményeket állítanak elő, ezért ott a higiéniára rendkívüli módon oda kellene figyelni a tulajdonosnak! A csótány az a rovar, amely ha beszabadul egy ilyen helyre, nem csak megmássza a különböző termékeket, eszik belőlük, hanem az ürülékével, és székletével megfertőzheti a kész és még ki nem sütött kenyeret, kiflit stb. ezzel rengeteg embert meg tudnak fertőzni!

Kórházakban és vendéglátóhelyeken is gyakori rovar.

A kórházakban, idősek otthonában általában legyengült immunrendszerű betegek, még jobban ki vannak téve annak, hogy a fertőzést elkapják. Sajnos ennek ellenére elég sűrűn megesik, hogy ezekre a helyekre is beköltöznek a csótányok, sokszor tömegesen vannak jelen, és tovább szaporodnak, ha az irtásukról nem gondoskodnak, ezzel óriási veszélyt jelentenek az emberek számára!

Az éttermekben, vendéglátó egységekben azok konyháin, vagy az iskoláknak főző nagyüzemi konyhákban is folyamatosan védekeznek csótánycsapdákkal, különböző mérgekkel, de mégis előfordulhat, hogy néha felüti a fejét a csótányveszély. Mivel a rovarok olyan koszos, szemetes helyekről, csatornákból, pincéből jutnak be a konyhákba, ahonnan a lábukon beviszik a különböző kórokozókat és baktériumokat. Tehát lehetséges, hogy egy rovar a csatornából kimászva, néhány óra múlva már az előkészített, vagy kész ételek között keres magának táplálékot, és a lábára tapadt kórokozókat otthagyja az ember által fogyasztásra szánt ételeken. Nagyobb csótányinvázió esetén akár megjelenhetnek a tányéron, tálban, kenyeres kosárban, vagy a pohárban is. Egyik legveszélyesebb betegség épp ezért, a szalmonellafertőzés, amely a nagy mennyiségű ételt készítő konyhákról kikerülve, tömeges ételmérgezést okozhat, mivel több százan, ezren is fogyasztanak belőle!

Különösen nagy a megbetegedések száma, ha a csótányok az iskolákban, óvodákban, bölcsődékben jelennek meg, ahol kisgyermekek vannak kitéve a fertőzésveszélynek! Az ilyen esetekben a betegség gyorsan terjed közöttük, majd ezt a családba is hazaviszik, így még többen betegednek meg.

A csótányok komoly allergiát is okoznak, akinek a lakásában megjelenik, vagy bárhol máshol találkozik velük és hajlamos rá, asztmás rohamokat is előidézhet nála. A gyerekeknél ez a veszély még fokozottabban fennáll.  A csótány által kiváltott allergia, hasonló a többi, például egyes növényekre való allergiás reakcióhoz, ami jellemző rá, tüsszögés, szemfájdalom, a szem kivörösödése és orrváladék megjelenése. A kialakult asztma gyakran, mint említettem rohamokat is okozhat! Ez sajnos csökkenti az életminőségeiket a betegeknek, és ezt a csótányoknak „köszönhetik”. Érdemes ezért kivizsgáltatni, mitől alakult ki az allergia, mert legtöbbször arra nem is gyanakodnak, hogy a csótány okozhatta. Az okot kell mielőbb megszüntetni, ebben az esetben a csótányirtás elvégzése jelenti a megoldást. Így meg lehet előzni a további személyek megbetegedést is!

Ha sok csótány él az adott helyiségben, ott egy idő után, már a kellemetlen szag is árulkodik a jelenlétükről. Penészhez hasonló szagot érezhetünk, és ez csak akkor fog eltűnni, ha a csótányirtás is megtörténik, és sikerül elpusztítani őket. Manapság már többféle, mérgeket, csapdákat, vagy spry formában kifújható „vegyszereket” is könnyen be lehet szerezni az üzleteken, amivel az irtást el lehet kezdeni. Ha azonban ezekkel már nem tudjuk a megszaporodott, rovarokat elriasztani, és kipusztítani, akkor ajánlom, hogy ne kísérletezzünk velük tovább!

Mivel sok betegséget okozhatnak és terjesztenek ezek a rovarok, nem szabad hagyni, hogy elszaporodjanak! A csótányirtás rendkívül fontos feladat! Bízzuk szakemberre, hiszen ők tudnak ebben teljes megoldást nyújtani!

Mit tehetünk még ellenük?

Az első dolog, ne engedjük be őket a lakókörnyezetünkbe! Esélyt se adjunk nekik arra, hogy valahogyan bejuthassanak a házba, vagy az intézményekbe, kórházakba, stb. Mindenek előtt nagyon fontos a tisztaság! Tudjuk, hogy nem csak a koszos helyeken telepszik meg, hanem ott is ahol patika tisztaság van, oda megy, ahol élelmet és a létfenntartásához szükséges feltételeket megtalálja.

Ügyeljünk a rendre! Ne hagyjunk sehol szabadon ételmaradékokat, morzsákat, bontott élelmiszeres dobozokat, zacskókat, hiszen szinte bármit képesek megenni. Morzsák se maradjanak éjszaka sehol, mindent össze kell söpörni és szemetesbe tenni. A szemeteskuka zárható legyen, ne tudjon a rovar belemászni!  A felbontott liszt, cukor, is csábító lehet, ha kint felejtjük a konyhapulton, de az esetleg már egy ideje a szekrény aljában lapuló bontott csomag száraztészta, gabonapehely is igazi csemege számukra, amihez könnyedén hozzá tudnak jutni.

Meg kell szüntetni a rejtekhelyeiket is!

Mivel éjjel jönnek csak elő, nappal szeretnek a rejtekhelyeiken tartózkodni. Kis résekbe, falon lévő repedésekbe, a lambéria mögé húzódva pihennek ebben az időszakban. Szívesen tanyáznak egy ruhakupac, vagy karton- papírok, dobozok alatt is. Ezeket a búvóhelyeket fel kell számolni, hogy ne tudjanak elbújni a szemünk elől. Fontos tehát, minden ilyen rést, ahol bejöhetnek, vagy elrejtőzhetnek, be kell tömíteni, fugázó anyaggal, vagy gittel lezárni. Erre nagyon hasznos lehet a szilikon is. Hiszen például az ajtók alatti nyílások, vagy a régi típusú házak, lakások esetében, a rosszul záródó ablakok közti rések, könnyű bejutást jelentenek nekik.

Hívjuk a rovarirtó szakembert!

Legtöbb esetben olyan csótányirtó szereket használunk a rovarok ellen, amelyek az ember számára is mérgezők lehetnek, főleg nem jó megoldás ez ott, ahol kisgyermek, vagy háziállat is él egy családnál, ha nem okoz nehézéget nekik hozzájutni a méreghez, súlyos, akár halálos is lehet a végkimenet. A csótánycsapdák ettől valamivel biztonságosabbak.

Azt javaslom mindenkinek, akinél ezek a rovarok feltűnnek, esetleg már el is szaporodtak, keresse fel bizalommal a rovarirtó céget, így mielőbb csótánymentessé válhat újra lakása, üzlete, vagy egy-egy intézmény területe.