Csótányok a házban! Megvédhetjük e tőlük az otthonunkat?

Mint tudjuk, a csótány előtt nincs akadály, szinte bárhova be tud jutni élelmet keresve! Ám így igencsak sok gondot tud okozni, ha beköltözik valakinek az otthonába! Azonkívül, hogy tönkreteszi az élelmiszereket, hisz mindenbe belekóstol, mindent összemászkál, különböző betegségek okozója, és baktériumok terjesztője is ez a kártékony rovar. Mivel többnyire nedvekben dús táplálékot keresnek, lehet ez már oszlásnak indult állati tetemdarabok, és akár növények rothadó részei is , amelyek tele vannak kórokozókkal, és ezt a csótány a lábán és a nyálával az egész lakásban széthurcolja ! El lehet képzelni, hogy ezzel, milyen nagy fertőzésveszélynek vannak kitéve az ott lakók!

A csótányirtás többféle módszerrel is  elvégezhető, akár házilag is kísérletezhetünk vele. Különböző praktikákat, másoknál jól bevált módszereket ajánlanak erre az interneten is,  a citromtól az uborkán át a csótányirtó mérgekig, hogy mivel tudjuk kiirtani, vagy legalább elüldözni a csótányt. Ezekről  is írok ma ebben a bejegyzésben. Ám ha végleges megoldást szeretne a csótányirtás terén, akkor mindenképp azt tudom javasolni hogy keresse fel a rovarirtással foglakozó cég szakemberét!

Hogyan tud bejutni hozzánk a csótány?

Elég egy kis repedés a falon, vagy apró rés az ajtó alatt, máris könnyedén bejutnak bármelyik lakásba, legyen ez kertesház, panel lakás, vagy társasház. Mivel a szaglásuk kiemelkedően jónak mondható, messziről megérzik az étel, ételmaradék szagát, aztán már nincs is ami megállítaná őket abban, hogy fel is kutassák. Kétféle módon is bejuthat hozzánk, az első az amit említettem, a “saját lábán”  pontosabban úgy, hogy felkutatja azokat a kis réseket ahol be tud bújni, lapos testének köszönhetően szinte átpréseli magát a legkisebb repedéseken keresztül is. Panellakásokban például a csövek mentén, az  egyik emeletről a másikra simán tud vándorolni, kedvenc helyei a konyhák, fürdőszobák, ahol meleget, vizet és élelmet talál, hiszen ezek a létfenntartásához nélkülözhetetlenek. Gyakran a pincékben is előfordulnak, mivel a sötét helyek is vonzzák a csótányokat. Nappal csak nagyon ritkán mutatkozik, éjjel viszont annál fürgébben futkározik a házban.

Legyen az német, amerikai vagy konyhai csótány irtás nem szabad halogatni! Ha még nem jelent meg eddig az otthonában, akkor a legfontosabb teendő főleg azokon a helyeken, környékeken, ahol sokan jelzik időszerű lenne a csótányirtás, mert nagyon elszaporodtak ezek a rovarok. Tehát elsősorban meg kell akadályozni a bejutását, a fali rések, repedések betömésével, vakolással, kijavításával, mert ezzel el tudjuk kerülni, hogy nálunk keressen szálláshelyet, élelmet és menedéket.

“Én vihettem be a saját lakásomba?” – Na ne!

Valószínű nem gondolunk arra, hogy akár mi saját magunk is hazavihetjük ezt a nemkívánatos rovart, például ha  zöldséget vagy egyéb élelmiszereket vásárolunk a piacon, üzletekben, vagy bevásárló központokban,  kosarunkban, táskánkban meglapul, és mikor kipakoljuk otthon az árut, egy pillanat alatt eltűnik a szemünk elől, legtöbbször úgy, hogy észre sem vesszük az ottlétét. Ilyenkor megkeresi azt a rejtekhelyet, ahol meglapulhat és várja az alkalmat, hogy előbújhasson táplálkozni.

A lakóházakon kívül is sok helyen elrejtőzhetnek!

 

Ezért nem csak az otthonainkat  kell  félteni  a csótányok inváziójától, hanem más olyan helyeket is ahová könnyűszerrel befészkelheti magát,  és így a  jelenlétével megkeseríti az életünket! Ilyenek lehetnek például a  vendéglők konyhái, pékségek, mezőgazdasági telepek, állattartó telepek, de mint ahogy nemrég hallottam,  még az állatkertben is előfordulnak időnként. Ezért  a csótányirtás  Budapesten és vidéki városainkban, falvainkban  egyaránt  rendkívül fontos!
Mint már megtudhatták az előzőekből ha bejut egy csótány is a lakásba, az hihetetlen módon el tud rejtőzni! Olyan helyeken húzhatja meg magát, amire nem is gondolnánk! Akár a ruhák közé is elbújhatnak, főleg  ha azokat nem a szekrényben tárolja valaki, hanem csak kupacba gyűjti mondjuk egy fotelben, de a könyvek közé is el tud rejtőzni, hiszen a könyvespolcról azokat sem szedjük le minden nap.  Vagy olyan helyeken, ahol sok elektromos kábel jön össze, számítógépek környéke, észrevétlenül rejtőzködhet a vezetékek alatt is.
Ezért is hangsúlyozom mindig, hogy a csótányirtás nem könnyű feladat, mert nagyon találékonyak az elrejtőzésben, nehéz őket felfedezni. Ha egy elpusztult példányt találunk, biztosak lehetünk benne, hogy ott élő csótányok is lehetnek a közelben!  Viszont ezek a kimúlt rovarok a lakás levegőjét is megfertőzik. A csótány jelenlétére  előbb utóbb erős penész szag is utalhat, ha ezt éreznénk folyamatosan, akkor mindenképp gondolni kell a csótányirtás elvégeztetésére, természetesen szakember segítségét igénybe véve, mert csak akkor szabadulhatunk meg véglegesen tőlük.

Csótányirtás házi módszerekkel

A bejegyzésem végére hagytam azt a részt, ahol olyan házilagos praktikákról írok, amelyekkel  esetleg távol tarthatjuk ezeket a rovarokat a környezetünktől. Ki lehet próbálni, ártani nem árt alapon, de nem is használ nagyon valószínüleg. Legalábbis nálam nem váltak  be, de van aki esküdik rá, hogy tuti jó módszer .

Az egyik ilyen a citrom, vágjunk ketté egy citromot, majd facsarjuk ki a levét. Ezzel a citromlével csöpögtessük le az ajtók küszöbét, ablakpárkányokat vagy épp azokat a helyeket, ahol a csótányt láttuk eltűnni. Ami garantált, az ember számára kellemes citromillat lesz a lakásba.

A másik “csodaszer” az uborka. Állítólag a csótányok nem bírják elviselni az uborka szagát.    A módszer egyszerű, meghámozunk egy uborkát és a héját mint ahogy a citrommal tettük az ajtóhoz, ablakhoz vagy olyan helyekre rakjuk le,  ahol a csótány be tud jutni a lakásba. Ennek a módszernek a hátránya, hogy az uborka hamar megromlik és nehézkes összeszedegetni a gusztustalan már  rothadásnak is induló uborkahéjakat, viszont elmondások szerint,  ez akár a már beköltözött csótányokat is elkergetheti a házból, annyira utálják.

Van aki a szinte  minden háztartásban fellelhető  szódabikarbónát keveri össze cukorral és ezzel  a keverékkel próbálja meg elűzni a csótányokat, vagy az egy-egy arányban sütőporral kevert cukor is hatásos lehet, mivel  ha  a csótány ezt megeszi, elpusztulhat tőle.  Ezeket a keverékeket érdemes olyan helyekre kiszórni, ahol a csótányok rejtőzködési helyeit felfedeztük. Aztán olvastam még  a sör vagy a bórsav hatékonyságáról is a csótányirtás kapcsán.  A sörös doboz  alján hagyott italt  tegyük ki a lakás különböző helyiségeibe, és abba mivel  állítólag nagyon kedvelik a csótányok belemásznak és belefulladnak. A bórsavat meg csak egyszerűen ki kell szórni a lakás azon részein, ahol esetleg be tud jutni , ezzel elvehetjük a kedvét attól, hogy beköltözzön hozzánk.

Remélem sikerült most is néhány hasznos és érdekes információval szolgálnom a csótányokkal kapcsolatban. Ne felejtsük el azonban, hogy az igazi megoldást az jelenti, ha csótányirtásról van szó, hogy a rovarirtással foglalkozó cég szakembereit bízzuk meg ezzel a munkával!