Az erdei csótány összehasonlítása a (lakásokban is előforduló) német csótánnyal.

Ha valahol, a családban, munkahelyen,vagy  baráti körben, beszélgetés közben a csótányokról hallunk,bizonyára sokunk számára egy igazán gusztustalan, lakásunkban megjelenő, barna színű rovar jut eszébe, akitől valljuk be őszintén, a hideg is kirázza az embert. Félelmetes mikor rájövünk, hogy egy ilyen hívatlan betolakodó futkározik az otthonunkban, és ha nem vagyunk elég figyelmesek és óvatosak, bizony az ételeinket is összemássza és bepiszkítja. Tehát óriási veszélyforrás az ott lakó emberek számára. A csótány irtás tehát semmiképp sem elhanyagolható feladat!

A csótányok az egész világon megtalálhatóak, hiszen 4500 fajról van ismeretünk amelyeknek a legnagyobb része, nem a városokban, lakókörnyezetünkben, hanem erdőben, mezőkön élnek. Nagyon változatos a méretük és a mintázatuk is, legtöbbjük  a trópusokon él. Az erdőlakókon kívül van 30 olyan fajta csótány, amely az ember közelében tud csak megélni ezért költöznek be a falvakba, városokba és ezen belül a lakásokba is. Valószínű, sokan nem tudják, hogy a (konyhai) német csótányon kívül megtalálható  még hazánkban is, egy már őshonosnak mondható csótány faj a lapp erdei csótány. Ezek a rovarok nem szeretik az emberek társaságát, sőt inkább igyekeznek elrejtőzni előlünk, pedig a “rokonával” ellentétben nappali életmódot folytat, tehát találkozhatnánk vele természetjárás alkalmával.  Ebben a bejegyzésben most azt szeretném bemutatni, hogy mit kell tudnunk erről a két csótányfajról, hogyan ismerhetjük fel őket, valamint  miben hasonlítanak, illetve különböznek egymástól és mit tehetünk csótányirtás tekintetében.

Az erdei csótányok

Kezdjük is mindjárt a valószínűleg kevésbé ismert rovarral, az erdei csótány életmódjának bemutatásával.  A lapp erdei csótány a nevéből adódóan is az erdős, fás, bokros környezetben érzi jól magát, de ez nem jelenti azt, hogy csak a kisebb falvak, városok közelében lévő erdőkben élnek. A fővárosban is lehet velük találkozni egyre gyakrabban, hiszen előszeretettel költöznek a Budapest közelében, főleg a budai hegyekben  lévő zöld területekre, erdős részekre, sőt, már tömegesen a parkokban is megjelentek. Ezért nagyon fontos a csótányirtás Budapesten, így az erdei csótány irtás is, hiszen nem engedhetjük meg, hogy elszaporodjanak és így befurakodjanak az otthonainkba.

Az erdei csótányok egyik jellegzetessége, a német csótánnyal szemben, hogy  nagyon jól tudnak repülni és használják is ezt az előnyüket, főleg a hímek, a nőstények jobbára csak ugranak, de azt kiválóan!  Amiben hasonlítanak a német csótányhoz, az a hosszú csápjuk, amely  6-12  mm is lehet és a szárnyfedő barna színe. Viszont a testük nem sötétbarna, inkább sárgás barnának mondható. Az erdei csótány irtás azért nehéz  feladat, mert ezek a rovarok rejtőzködő életmódot folytatnak, nehéz észrevenni őket. Remekül  el tudnak rejtőzni például korhadt fatörzsekben, de kedvenc helyük még az avar, illetve a hímek szívesen bújnak meg  az alacsony bokrokban is. Táplálékukat tekintve mindenevőnek mondhatjuk, de mivel az  erdőben bőven  megtalálhatja mindenkor a számára  megfelelő élelmet, például a korhadékokat, vagy a fák törzsén, illetve az avarban kutatva  kisebb rovarokat is elfogyasztanak, ezért nem telepednek meg az emberek környezetében a német csótánnyal szemben, akik rászorulnak az ember közelségére, hogy életben tudjanak maradni.

Ahogy megjegyeztem fentebb is, az erdei csótányirtás nem könnyű feladat! Mivel ezek a rovarok szinte csak véletlenszerűen jutnak be a lakásunkba, például egy nyitva hagyott ablakon, vagy ajtón keresztül, sokszor fel sem ismeri az ember, hogy melyik fajról lehet szó. Nagyobb gond akkor van, ha már az egész kertünket  elfoglalják.

Hogyan  tudjuk kizárni őket a lakásunkból?

Védekezzünk ellenük jól záródó nyílászárókkal, ami nagyon fontos ,és szúnyoghálóval, amivel meg tudjuk akadályozni, hogy bejussanak hozzánk. Ha esetleg tűzifát viszünk be a kertből, vagy virágokat, nagyon ügyeljünk arra, hogy ne bújjon meg benne, erdei csótány!
Ha azonban nem vettük észre és mégis bekerültek, akkor a legkönnyebb módszer, hogy egy seprűvel és lapáttal “elkapjuk” vagy esetleg porszívóval összeszívjuk.

A német csótány

A német csótány irtás kiemelten fontos azokon a helyeken, ahová ez a rovar beteszi a lábát és megtelepszik! Ez a csótányfaj, az melyről elmondhatjuk, hogy a legelterjedtebb az egész világon! Nagyobbak mint a lapp erdei csótány, kifejlett állapotban 13-20 mm hosszúak is lehetnek, színük sötét, vagy világosabb barna és jellegzetessége még a kifejlett egyednek, hogy a potrohán két fekete hosszirányban futó csík található. Általában a hímek színe valamivel világosabb a nőstényekénél. Ez a fajta csótány rejtőzködő életmódot folytat, ezért nappal eltűnik a szemünk elől, csak éjjel pillanthatjuk meg, amikor gyorsan “futva” közlekedik általában a fal mellett. Azért is nagyon fontos a  német csótányirtás, mivel nem csak a családi házakba költözik be előszeretettel, hanem vendéglőkbe, konyhákba, kórházakban, vagy egyéb olyan helyekre ahol élelmiszert dolgoznak fel, vagy raktározzák ezeket.  De gyakran a  bevásárlóközpontokba is felbukkannak! Amit tudnunk kell még róla, hogy a víz feltétlenül fontos a létfenntartásukhoz, ezért nagyon kedvelik a párás, magas hőmérsékletű helyeket, a mosodákat például, és a lakáson belül  ezért gyakori látogató a konyhában, ahol táplálékot tud szerezni valamint a fürdőszobában.

Elrejtőzése tekintetében roppant találékony, kedvenc rejtekhelyei a lakásokban az apróbb nyílások, mivel lapos testének köszönhetően egész kis résekbe is be tud bújni, mint a fal fugáiban, deszkák, faburkolatok mögött, a  konyhaszekrényünk fali illesztéseiben, hűtőszekrény mögé és alá, amiket nem húzunk ki napi rendszerességgel.

Amiért a csótányirtás rendkívül fontos!

Ezek a rovarok  nagymértékben szennyezik a környezetünket, ürülékükkel és az általuk  visszaöklendezett táplálékkal folyamatos fertőzésveszélyt jelentenek az ember számára!  Ezért a német csótány irtás  minden olyan helyen ahol megjelennek feltétlenül elvégzendő mihamarabb. Mivel minden élelmiszert amivel találkoznak a konyhánkban, megkóstolnak, összemásszák, egyik élelemről a másikra átviszik a piszkot,  ezért mondhatjuk, hogy közvetlen módon is meg tudják fertőzni az élelmiszereinket! De a jellegzetes szagukkal is fogyasztásra alkalmatlanná  teszik mind azt aminek a közelébe kerülnek!

A csótány irtás és ezen belül is a német csótányirtás rendkívüli fontosságát az is igazolja, hogy  számos, betegséget,  például ételmérgezést és sebfertőzést okozó kórokozók elszaporodását is meg tudjuk ezzel akadályozni!  Tehát lakáson belül az  erdei csótány irtás és a német csótány irtás is borzasztóan fontos!

A német csótányirtás sokkal sikeresebb ha nem mi magunk próbálkozunk vele!  A csótány irtás Budapesten is akkor a leghatékonyabb, ha ezt a megfelelő  irtással foglalkozó cégre  bízzuk! Hívjuk  bátran, ha felfedezzük a lakásunkban, lakókörnyezetünkben ezeket a rovarokat, mert  szakembereik azok, akik tudásukkal és szakértelmükkel meg tudják szabadítani  otthonunkat  a hívatlan betolakodóktól!