Tisztelt ügyfeleink!

A koronavírus fertőzés miatt kialakult helyzetben is szükség van a kártevőirtás elvégzésére!

Mi ezért jelenleg is nyitva tartunk!

Munkatársaink most is dolgoznak és minden védőfelszereléssel el vannak látva! Arcvédő maszkban (3M) és egyszer használatos (a munka során szükség szerint is folyamatosan cserélt) kesztyűben végzik a munkájukat, hogy Önök is biztonságban érezzék magukat, ha megjelennek a lakásban!
Kijelenthetjük, hogy szakembereink az elmúlt időszakban nem jártak külföldön! Továbbá nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a járvány miatt valamennyi eszközünket gyakran, napi szinten, és az autóink belsejét is rendszeresen fertőtlenítsük!

ÜDVÖZÖLJÜK A CSÓTÁNYIRTÁS OLDALÁN

Célunk, hogy segítsünk a már felmerülő probléma kezelésében és teljes megoldásába, a csótány kiirtásában. Szolgáltatásunkat akár 24 órán belül is igénybe veheti, ez fontos mivel minél hamarabb meg kell kezdeni a kezelést ahhoz, hogy a további fertőzöttséget megállítsuk.

Először is nézzük mivel állunk szemben. Bizonyosodjunk meg, hogy biztos csótányt találtunk-e a környezetünkben. Többféle csótányokkal találkozhatunk, a leggyakoribb a német és a konyhai csótány, de ritkán előfordulhat az amerikai csótány is.

Konyhai csótány
/Blatta orientalis/

Mérete 2-2,5cm hosszú. Tipikus csótány, tüskés lábakkal és jól fejlett szárnyakkal, közülük az elülső pár keményebb. A nőstény szárnya csökevényes. A potrohon két erős farok függelék figyelhető meg. Testfelépítésük révén jól tudnak futni és repedésekbe bújni. Élőhelyei az emberi települések, de a laza talajú erdőket, cserjéket is kedveli. A nőstények 20-50petét raknak le egy petetokban. A csótány 6 lárvastádiumot követően lesz kifejlett. A fiatal rovarok külsőleg a csökevényes szárnyú nőstényekre hasonlítanak. Mindenevők. Élelmiszert is esznek, amivel károkat is okozhatnak. Betegségeket terjeszthet, ezért veszélyes lehet, ha a csótány (vagy ürüléke) kerül az élelmiszerre.

Német csótány
/Blattella germancia/

Mérete 12-16 mm hosszú. Nagyon hosszú, tüskés lábaival gyorsan fut. Mindkét ivarnak teljesen fejlett szárnyai vannak, ennek ellenére ritkán repülnek. Színük a világosbarna és a sötétbarna között változhat. Veszély esetén hasadékokban, repedésekben próbálnak meg elbújni. Az egész világon megtalálható, így hazánkban is sajnos a belvárosban, az utóbbi években egyre elterjedtebb. Közép-Európa leggyakoribb csótánya.
Általánosságban passzív módon terjed, legkülönbözőbb tárgyakkal lehet behurcolni a lakásba (pl: képkeret, könyv, bármilyen bútor és használati tárgyal, bekerülhet). Aktív módon fertőzött lakásokból a szomszédos lakásban is átmászhat, átkerülhet csöveken, vezetékeken és egyéb szerkezeti réseken keresztül. Megrendelőink tapasztalata szerint, nyáron nyitott ablakon keresztül is bejöhet. A nőstények kb. 30 petét raknak egy tokba, amelyet az ivadékok kikeléséig magával hord. Élete során egy nőstény 3-4 petetokot hoz létre. A csótányok számára nagyon fontos, hogy a hőmérséklet ne menjen 20 fok alá.

Amerikai csótány
/Periplaneta americana/

Mérete 2-4cm hosszú. Tipikus csótány nagy nyakpajzzsal, erős, tüskés lábakkal, hosszú csápokkal és nagy szárnyakkal, amelyekkel jól repül. A Nőstény szárnyai kicsit kisebbek a híménél. Keveset repülnek, inkább futva keresnek biztonságos helyet. Közép-európában csak meleg száraz épületekben bukkanhatunk rá. Eredeti hazája valószínűleg Dél-Ázsia, és ellentétben a nevével- nem Amerika, de az egész világon megtalálható. A petetokot beássák a laza talajba és álcázzák, vagy hasadékban rejtik el. Bizonyos idő múlva kikelnek az ivadékok, amelyek azonnal képesek futni, és így biztonságba helyezni magukat, ha fény éri őket.

Konyhai csótány /Blatta orientalis/

Mérete 2-2,5cm hosszú. Tipikus csótány, tüskés lábakkal és jól fejlett szárnyakkal, közülük az elülső pár keményebb. A nőstény szárnya csökevényes. A potrohon két erős farok függelék figyelhető meg. Testfelépítésük révén jól tudnak futni és repedésekbe bújni. Élőhelyei az emberi települések, de a laza talajú erdőket, cserjéket is kedveli. A nőstények 20-50petét raknak le egy petetokban. A csótány 6 lárvastádiumot követően lesz kifejlett. A fiatal rovarok külsőleg a csökevényes szárnyú nőstényekre hasonlítanak. Mindenevők. Élelmiszert is esznek, amivel károkat is okozhatnak. Betegségeket terjeszthet, ezért veszélyes lehet, ha a csótány (vagy ürüléke) kerül az élelmiszerre.

Német csótány /Blattella germancia/

Mérete 12-16 mm hosszú. Nagyon hosszú, tüskés lábaival gyorsan fut. Mindkét ivarnak teljesen fejlett szárnyai vannak, ennek ellenére ritkán repülnek. Színük a világosbarna és a sötétbarna között változhat. Veszély esetén hasadékokban, repedésekben próbálnak meg elbújni. Az egész világon megtalálható, így hazánkban is sajnos a belvárosban, az utóbbi években egyre elterjedtebb. Közép-Európa leggyakoribb csótánya.
Általánosságban passzív módon terjed, legkülönbözőbb tárgyakkal lehet behurcolni a lakásba (pl: képkeret, könyv, bármilyen bútor és használati tárgyal, bekerülhet). Aktív módon fertőzött lakásokból a szomszédos lakásban is átmászhat, átkerülhet csöveken, vezetékeken és egyéb szerkezeti réseken keresztül. Megrendelőink tapasztalata szerint, nyáron nyitott ablakon keresztül is bejöhet. A nőstények kb. 30 petét raknak egy tokba, amelyet az ivadékok kikeléséig magával hord. Élete során egy nőstény 3-4 petetokot hoz létre. A csótányok számára nagyon fontos, hogy a hőmérséklet ne menjen 20 fok alá.

Amerikai csótány /Periplaneta americana/

Mérete 2-4cm hosszú. Tipikus csótány nagy nyakpajzzsal, erős, tüskés lábakkal, hosszú csápokkal és nagy szárnyakkal, amelyekkel jól repül. A Nőstény szárnyai kicsit kisebbek a híménél. Keveset repülnek, inkább futva keresnek biztonságos helyet. Közép-európában csak meleg száraz épületekben bukkanhatunk rá. Eredeti hazája valószínűleg Dél-Ázsia, és ellentétben a nevével- nem Amerika, de az egész világon megtalálható. A petetokot beássák a laza talajba és álcázzák, vagy hasadékban rejtik el. Bizonyos idő múlva kikelnek az ivadékok, amelyek azonnal képesek futni, és így biztonságba helyezni magukat, ha fény éri őket.

LEGJELLEMZŐBB TERÜLETEK AHOL CSÓTÁNNYAL TALÁLKOZHATSZ

Felderítése legtöbbször olyan helyiségekben keresendő ahol elég élelmet és ételt tárolnak vagy dolgoznak fel. A magasabb hőmérséklet és páratartalom miatt a vizes helyeket (fürdőszoba, mosdók, wc-k ) is kedveli és lehetséges közlekedési útvonala is lehet a vízvezeték hálózat. Nemcsak lakásban, hanem különböző élelmiszer feldolgozó, árusító, illetve éttermekbe, közintézményekben, társasházakban is nagy számban találkozhatunk vele, főleg a változatos táplálék és rengeteg búvóhelyek miatt. Otthonunkban a szekrények zsanérjait és szegleteit, fiókokat, azok illesztéseit érdemes átnézni. Kevésbé használt tárolókat, tartókat is érdemes, mert teljes nyugalomban tudnak tanyázni ezekben. Mikró hullámsütőben, magnókban, kávégépekben is be tudnak költözni. Hűtők gumi tömítéseiben is szívesen meghúzódnak. Ajtók mögötti résekben, laza szerkezetű ajtófélfákban illetve fal fugákban is fellelhetőek.

CSÓTÁNY IRTÁSÁNAK FOLYAMATA

IRTÁS ELŐTTI TEENDŐK

Csótányirtó gél alkalmazásánál semmilyen teendőnk nincsen. Sávpermetezés esetén, a falak mentén a szegélyeknél a területet tegyük szabaddá amennyire lehetséges. Cipőket, papucsokat a faltól elhúzni, esetleg kisebb komódokat, szekrényeket, hogy a szakembereink hozzáférjenek a kezelendő felületekhez. Felmosást még az irtás előtt kell elvégezni.

TECHNOLÓGIÁK

Gélezés:
Hatásukat gyomorméregként fejtik ki. A csalétek kis és nagyobb fertőzöttség felszámolására egyaránt alkalmazható és az elért eredmény fenntartására is különösen hatékony. Kizárólag csak szakember alkalmazhatja. A gélt a csótányok búvó- és tartózkodási helyeire, illetve vonulási útjaira (pl. sarkok, rések, repedések, csövek, asztalok alsó lapja stb.), mosható, tiszta, nem zsíros felületekre alkalmazzuk. Ahol gyakran letörölhető és lemosható, oda nem érdemes kihelyezni. A kijuttatott gélre, illetve környékére egyéb irtószert ne juttassunk, mert az a rovarokat elriasztja. Több hétig is hatékony, miután nem fejti ki hatását, a felületekről vízzel lemoshatóak.

Sávpermetezés:
A sávpermetezés tartós méregmező létesítésére szolgáló eljárás. Lényege, hogy a permetezőszert vízben felhígítva juttatjuk a felületekre. A hatásos permetezés feltétele a helyes irtószer-adagolás és az egyenletes eloszlatás. Csótányirtáskor elsősorban a réseket, repedéseket, falszegleteket, falburkolatokat, a vizes blokkokat (konyha, fürdő, WC), a szemétgyűjtőhelyek környékét, a csővezetékek áttörési helyeit kezeljük. A lakások vizesblokkjaiban a rések, repedések, falszegletek kezelése mellett a berendezési tárgyak (pl. mosdó, WC-kagyló és –tartály, gáztűzhely, hűtőszekrény stb.) mögötti és alatti területek, a konyha, -illetve élelmiszertároló szekrények hátoldala és belső felülete, a szemétgyűjtőhelyek, a csővezetékek kezelése szükséges, de egyes esetekben a lakóhelyiségekben, leggyakrabban az előszobában is indokolt lehet a permetezés. A célzott sávpermetezés a búvó-, tartózkodó- és közlekedő területek kezelését jelenti.

IRTÁS

Az csótányirtás megrendelése után a megbeszélt időpontban megérkeznek a szakembereink a munkálatok elvégzésére. Nálunk a diszkréció nagyon fontos, ezért autóinkon reklám és felirat nincs feltüntetve. A csótányirtást mindig előzetes szemlével kezdjük, aminek során megállapítjuk az aktuális fertőzöttség lehetséges mértékét, ezután tájékoztatjuk ügyfelet.

Az csótányirtására többféle kezelés (gél és sávpermetezés) is rendelkezésre áll. A kollégák kiválasztják a technológiát és megbeszélik, az ügyféllel melyik lenne a legmegfelelőbb.

Szakembereink az irtást egyéni védőeszközök használatával végzik, cipővédő használata nálunk alap felszereléshez hozzátartozik, mivel fontos a megrendelő lakásának állapota megőrzése. Az irtás ideje alatt nem kell elhagyni a lakást, illetve utána is a helyiségekben lehet tartózkodni.

IRTÁS UTÁNI TEENDŐK

Gélezés esetén a kihelyezett anyagot nem szabad eltávolítani, lemosni legalább 4 hétig. Sávpermetezés esetén, a falak mentén a szegélyeknél nem szabad felmosni minimum a következő irtásig, ha nincs szükség következő irtásra, akkor min. 3 hétig. Felmosást még az irtás előtt kell elvégezni. Sokan próbálkoznak házilag az irtással különböző féle csótánykiűző aeroszol, illetve csótánycsapdákkal, azonban ezek a fertőzöttség megállapítására és az elért eredmény mérésére szolgálnak.

MIÉRT MINKET VÁLASSZ?

Cégünk 1992-ben jogutódként alakult át szövetkezetből Kft.- vé, melynek fő tevékenységi köre rovar és rágcsálóírtás, ugyanakkor vegyszeres gyomirtást is hatékonyan végzünk.

Dolgozóink egészségügyi gázmesterekből és egészségügyi kártevőirtókból áll, ami a precíz és eredményes munkavégzéshez alapvető feltétel.

Az autókon sem logó, sem felirat nem jelzi, hogy itt ágyi poloska irtásra kerül sor.

AKKOR, SEGÍTHETÜNK?

GYORS MEGOLDÁST SZERETNÉK

ÁRAJÁNLATOT
KÉREK

EMAILT
ÍROK

to top button